Olvassa el a cikk első részét is.

Amikor (idén lesz éppen 25 éve) beiratkoztam az akkoriban születő lakberendező képzésre, hozzám közel álló, engem jól ismerő személy is megkérdezte, mire lesz ez jó. Szerinte ugyanis nincs ilyen szakemberre szüksége senkinek. És igaza van, mindenki be tudja rendezni a lakását, ha van, hiszen valahol valahogy addig is lakott.

Sokszor hallom, ez csak pénz kérdése. S ha a lakás nem elég jól használható, nem tartós, nem is nagyon szép, esetleg még balesetveszélyes is, az csak azért van így, mert nem volt elég pénz a berendezésére. Természetesen kellenek anyagiak már a lakáshoz jutáshoz is, de pl. az, hogy a fal milyen színt kap, a tapétának milyen a mintája, vagy a függöny meddig ér, milyen kép kerül a falra stb., nem az. Mellékesnek tűnő példák, de a színek és a minták, melyek körülvesznek minket, anélkül hatnak mindennapjainkra, hogy az tudatosulna bennünk.

Elmondható, hogy szinte minden pályán lévő lakberendező a saját szobája, lakása berendezésével kezdte a „munkát”. Miután ebben sikeresnek érezte magát, illetve jöttek a családi, baráti elismerő mondatok, ezek lökték tovább a tanfolyamra, majd a hivatásos lakberendezés útjára, kezében a végzettséget dokumentáló papírral. Az út nem könnyű, nem is sima, nem is egyenes és GPS sincs hozzá. De járható és újratervezhető, ha úgy alakul. Már a tanfolyamon rájön az ember, hogy amit addig az egyetlen ideális megoldásnak gondolt a saját lakásában, arra nem is egy jobb, praktikusabb vagy szebb létezik, csak nem is tudott róla. Hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, saját családnak otthont tervezni mindenki másénál nehezebb feladat.

Kell a szaktudás, a tájékozottság, az ízlés és még sok egyéb, de jó, ha kissé távolabbról látjuk a feladatot. Vagyis minden tanfolyamon, gyárlátogatáson, kiállításon és egyéb szakmai továbbképzésen, illetve a napi munkáink során összegyűjtött információt, szakértelmet a mások lakásának megtervezésében tudjuk a legjobban kamatoztatni. Természetesen akkor, ha ők is partnerek ebben. Akiben feltámad az igény a lakberendező szolgáltatására, ezt kaphatja tőlünk.

Gyakran felmerülő téma a #panellakások esete is. Ahhoz képest, hogy milyen sok család él panelben, ritkán vállalják a tulajdonosok, hogy megmutassák az otthonaikat. Magamnak is volt szerencsém több panellakás berendezésénél közreműködni. Volt közöttük Dunára néző panorámás, kertvárosi, magas tetős házbeli, sőt sorházbeli háromszintes lakás is. Egyiket, másikat meg is mutattam, így az is személyes tapasztalatom, hogy kap ilyenkor az ember (a tervező és a tulajdonos egyaránt) hideget is a meleg mellé. Ha másért nem, akkor azért, miért költött a tulajdonos egy panelre annyit, amennyit. Nem éri meg, mert „ha majd eladja, nem fog megtérülni, amit ráköltött”. Vagy „ennyiért vidéken házat lehet kapni nagy kerttel”. Vagy még a legszebb „a panel így is csak egy panel”.

Természetesen vannak a panelben élésnek kevéssé kellemes oldalai, mint pl. az áthallás, vagy a nehezebb átrendezhetőség. De a másik oldalon ott lehet a személyes kötődés magához a lakáshoz, a sokszor kellemes környékhez, a jó közlekedéshez, az üzletek vagy a munkahely közelségéhez, és még számos egyéb oka is lehet, amiért ott akar élni a tulajdonos, ahol addig, és végleges otthonának szánja a lakást. Általában persze, nem a húszas éveikben járókról van szó. (Ők inkább átmenetinek szánják, úgy is rendezik be, pl. egyetemi tanulmányok idejére, vagy többek közös bérleményeként, esetleg fiatal pár első közös otthonaként.) És nem mindenki vágyik vidékre, vagy kertre, ellenben szeretné, hogy személyére, családja életmódjára, ízlésére szabott otthona legyen. Ha panelben van erre lehetősége, akkor ott. És ez következetes tervezéssel megteremthető. Az eredmény esetleg be is mutatható, a megvalósított ötletek pedig hasznosíthatók más panelekben, egyéb kislakásokban is. Ami nem hasznosítható, az az elmarasztaló ítélet, hogy panelben nem érdemes...

Akár most épülő nagy családi házról, akár felújítandó bármilyen lakásról van szó, a tervezésénél elsődleges szempont, milyen hosszú távra tervezik az ottlakást a tulajdonosok, illetve kinek szánják a berendezést. Nem célszerű megkérdőjelezni ebben a tulajdonosok döntését, de érdemes őszintén átbeszélni, mi oldható meg szakszerűen és viszonylag drágán, és mi az, amin esetleg lehet spórolni.

Általánosan elmondható, hogy minden, aminek a cseréje falbontással, szétveréssel jár, annak minőségi kivitelezésére érdemes áldozni bármiből is készült az épület. A könnyen lecserélhető berendezési elemek (pl. falszín, tapéta, textilek stb.) esetében könnyebb kompromisszumot kötni, egyszerűbbet, olcsóbbat választani, vagy egy időre beérni a meglévővel.

Ha van terv a megvalósításhoz (lehet ez saját készítésű is), bizonyos szintű készültség után már lépésenként is kivitelezhető az elképzelt otthon. Ebben azonban nem segít, ha kikérjük mindenki véleményét, hiszen ahányan olvassák, annyiféle tévedhetetlen ajánlatot kapunk. Aki egyetért a saját ötletünkkel, azokét elfogadjuk, aki meg nem, azokét elvetjük, tehát ott vagyunk, mint a kérdés felvetése előtt. Ha nem tudunk dönteni, tanácsot csak szakembertől érdemes elfogadni! A szakember (villanyszerelő, gázos, burkoló stb.), és persze a belső terek tervezője is, ha ismeri a körülményeket, a mi helyzetünkre szóló megoldást ajánlj, és nem azt, ami nála otthon egyszer bevált.

Pályakezdőként Terence Conran gondolatát választottam szlogenemül: "az édes otthon nem a véletlen műve". Most is így gondolom.

A fotók általam tervezett panellakások részletei, Berényi János készítette, megjelentek a SzépLakban.

A szerző a Homeinfo.hu szerkesztőbizottságának tagja, kétszer kapta meg az „Év Lakberendezője” szakmai díjat.